
Coaching? Tanácsadás? Konzultáció? Felkészítés? Tesztek?
Tapasztalataim szerint sokan, sokféleképpen értelmezik ezeknek a szavaknak a jelentését. Felmerül a kérdés, hogy valójában mit is jelentenek ezek a fogalmak? Jó ideje mindegyik gyakran használt divatos szó. De vajon honnan lehet tudni, hogy adott szituációban melyik a legjobb megoldás? Ennek eldöntéséhez szeretnék támpontokat adni azért, hogy az első ingyenes egyeztetésünk számodra a lehető leghasznosabb legyen.
Ahhoz, hogy a közös munkában jól érezd magad fontos az az úgynevezett kémia. De hívhatom bizalomnak, szimpátiának, jó benyomásnak is akár. Az első lépést megtetted, mert itt vagy és áttekinted a lehetőségeket. Épp ezért tartom fontosnak tisztázni, hogy az adott módszereket, mikor, milyen esetben érdemes választani.
Javaslom, hogy szánj erre pár percet annak érdekében, hogy már elsőre lásd az „étlapot”, és el tudd dönteni, hogy mennyi lehetőséged van arra, hogy igazán jól lakjon a sikeréhséged.
Az egyéni fejlesztési lehetőségek közül elsőként a coachingot említeném meg, mivel:
Coaching
A pályafutásom során számomra a coaching nagyon sokat adott. Először ügyfélként dolgoztam coach-csal. Akkor arra kerestem a megoldást, hogy egy konferencián prezentálás közben, hogyan oldjam fel magamban a gátakat, a lámpalázat. Leginkább, azt szerettem volna elérni, hogy az előadásom egyszerre legyen hasznos és szórakoztató mind a közönségem, mind a magam számára. Később időmenedzsment témában volt elakadásom, ahol szintén egy coaching folyamat során találtam meg a saját megoldásom.
Mindebből ma is sok mindent tudok hasznosítani. Képzeld el azt a pillanatot, amikor Te is megtalálod a megoldást a saját dilemmádra, az elakadás már nem jelent gondot többé! Az milyen érzéssel töltene el Téged?
Persze joggal merül fel Benned a „Hogyan?” kérdése.
A coaching lényege, hogy a találkozó nem az észosztásról, vagy a tuti megmondásáról szól. Egy olyan beszélgetésen veszel részt, ahol kérdéseken keresztül a Te, saját válaszaiddal találsz rá a számodra legjobb megoldásra. Mindezt egy folyamatként érdemes elképzelni, tehát időigényes. Nem minden esetben találsz azonnali megoldást. Ugyanakkor ez a folyamat jövőbemutató és megoldásfókuszú beszélgetésekből áll. Kérdések és válaszok sorozata, melynek eredménye a Te megoldásod lesz!
például arra, hogy:
- Hogyan lehetsz önmagad?
- Mi ad erőt számodra a változáshoz?
- Mi gátolja, hogy a munkába fektetett iszonyú energiád vissza tükröződjön az elismertségedben, vagy a karrieredben? vagy egyszerűen csak
- Szeretnéd tudni, igazán mi a Neked való munka?
- Mit jelent számodra a Vezetői pozíció? Hogyan érdemelheted ki, hogy vezetőként kövessenek?
- Hogy nézne ki a Te kiégés elleni tűzálló overálod?
A coaching szerteágazó témákban használható. A magam részéről legtöbbször: az üzleti-, a karrier-, illetve a magánéletbeli elakadásokkal, valamint ezek kombinációival találkozom.
Vajon melyik számodra a célravezetőbb? Ha Te döntesz és cselekszel, vagy, ha mások gondolatait kellene megvalósítanod?
…ezzel meg is érkeztünk a következő fogalomhoz a…
Tanácsadáshoz, bár én szívesebben hívom konzultációnak.

Na, és miben különbözik a konzultáció a coachingtól? Habár ez esetben is jövőbemutató és megoldás orientált együttműködésről van szó, a konzultáció sokkal inkább direktív, azaz megmondó jellegű, amire a tanácsadás jelentése utal. Mivel nagyon nem hiszek a „tuti mondásban”, ezért ebben az esetben a javaslataimmal tudlak támogatni, aminek a felhasználása végül a Te döntéseden múlik.
Témától és sürgősségtől függően a konzultáció lehet akár egy alkalom is. Mindez akkor a leghasznosabb, ha egy olyan konkrét kérdésre szeretnéd megtalálni a választ, ahol nem biztos, hogy van idő egy coaching folyamatra.
- Elkészítetted az állás pályázati anyagot, de nem tudod, hogy elég jó-e?
- Belső pályázatot hirdettek a munkahelyeden, ahol előbbre szeretnél lépni, de nem vagy biztos abban, hogyan állj neki?
- Új pozícióban kezdesz és jó lenne, néhány dolog, hogy mire figyelj?
Felkészítés
Többször találkoztam azzal a kérdéssel, hogy egy fontos eseményre hogyan lehet igazán jól felkészülni? Ilyen lehet például:
- prezentáció,
- állásinterjú,
- előbbre lépéshez kapcsolódó kiválasztási folyamat,
- de akár egy szakdolgozatvédés is.
Igénytől függően lehet egy vagy több alkalom. Tapasztalataim szerint ez esetben is az idő jelenti a szűk keresztmetszetet. Azonban az is biztos, hogy már egy alkalom után is szemmel látható fejlődés figyelhető meg ügyfeleim körében.

Azt érdemes mérlegelni, hogy mennyire fontos az adott esemény számodra? Mi a legjobb, ami történhet?…és hogy ennek elérése érdekében, mekkora energiát vagy hajlandó mozgósítani?
Végül, de nem utolsó sorban beszéljünk a Tesztekről!
Minden fejlesztésnek, képzésnek az alapja, hogy tisztában legyél önmagaddal, pontosan ismerd a zsigeri működési mechanizmusod, valamint a komfortzónádat is a munka világára vonatkozóan.

Mindez akárhol nem érhető el, csak és kizárólag képzett és vizsgázott szakemberek használhatják a munkájuk során.
A felmérés eredménye alapja lehet egy egyéni fejlesztési terv pontos, személyre szabott elkészítésének, egy coaching-, vagy akár egy kiválasztási folyamatnak.
Még egy fontos információ: a közös munka történhet személyesen, ill. online felületen. Mindkét megoldás hatékony. Arra is van lehetőség, hogy először személyesen találkozunk, majd később igény szerint áthelyezhetjük online felületre, ha számodra úgy kényelmesebb. (Támogatott felületek: zoom, messenger video, google meets.)
A legnagyobb különbség az egyéni, valamint a csoportos képzések között, hogy a csoportos képzéseken a téma adott, ami köré a megoldásaidat felépítheted és gyakorolhatod. Viszont, ha ettől eltérően egy számodra fontos témakörben változtatni, vagy fejlődni szeretnél, úgy, hogy közben a figyelem kizárólag Rajtad van, akkor coaching, konzultáció, vagy egy adott eseményre való felkészítés, közül tudsz választani.
Ha a témád összetett és a megoldás nem tegnapra kell, akkor érdemes a coaching folyamatban gondolkodni. Időnyomás esetén, a konzultáció vagy a felkészítés jelenthet megoldást számodra. Mindez természetesen a témádtól, valamint az elképzelésedtől függ.
Ha mindezek mellett biztos alapokra szeretnéd helyezni a folyamatot, érdemes az önismerettel kezdeni, amihez tökéletes eszközök a tesztek.
Dolgozzunk együtt és találjuk meg a számodra sikerre vezető utat!