A céltudatosság ereje

A céltudatosság ereje

By Regensburger Tamás

március 8, 2022


Mindig eltűnődöm azon, hogy vajon minek köszönhető az egyik ember sikere, és vajon mi miatt küszködnek mások? 

Hadd meséljem el Kata történetét! 

Az eset nem egyedi. 

Elege lett…

Pontosan miből is lett elege? Abból, hogy csak nőtt és nőtt a feladatköre a vállalaton belüli „átszervezéseknek” köszönhetően. Már messze nem arról volt szó, mint amiben a kezdetekkor megállapodtak. Úgy érezte, három ember munkáját végzi, ami nemhogy külön köszönetre, de még értő figyelemre sem volt méltó a cégnél, ahol dolgozott. „Természetesen” a bére nem követte a növekvő terheket.

Pedig szólt.

Többször igyekezett finoman, de határozottan jelezni a közvetlen felettesének, hogy ez így

nem fenntartható.

Kért időpontot is nem egyszer. Igyekezett elérni, hogy a javaslataival együtt, gondolják át újra közösen, hogy min és hogyan kellene változtatni annak érdekében, hogy élhető körülmények között lehessen dolgozni.

Aztán eljött az a pont, amikor Kata döntött.

Egyszerre két fontos döntést is meghozott:

Az egyik az volt, hogy ezt nem csinálja tovább. Frissíti az önéletrajzát és új munkahelyet keres.

A másik pedig az volt, hogy felveszi velem a kapcsolatot és részt vesz egy karrier coaching folyamatban. Együtt akart velem dolgozni azért, hogy mielőbb szabadulhasson a főnökétől, valamint a sziklaomlásként rázúduló feladattömegtől és megtalálja azt a helyet, ahol lényegesen jobban érzi magát. Nem mellesleg nem lép még egyszer ugyanabba a „folyóba”.

Így hát belekezdtünk a folyamatba. Kata végig nyitott és kitartó volt. Bátran és határozottan állt minden felmerülő kérdés elébe.

A beszélgetések végére pontosan tudta mit akar. Rövidesen a „hogyanokat” is felismerte.
Frissítette az önéletrajzát azok alapján, amiket megbeszéltünk és belevágott.

Három héten belül a kezében volt az az állásajánlat, amivel elégedett volt, így magabiztosan ült le az akkori főnökével egyeztetni a felmondásának részleteit.

Kitalálod mi volt a főnöke első reakciója?

„De hát Kata, baj van??? Nem is tudtam… Miért nem szóltál?”

Ezek a „meglepett” mondatok arra voltak jók, hogy megerősítették Katát a döntésében. Azonban ezzel még messze nem volt  vége, ugyanis jött a nagy kérdés:

„Van-e bármi olyan dolog, amivel megváltoztathatnám a döntésed?”

Nem tudom, kedves olvasó, ki mit érez e sorok láttán, de amikor én ezt hallottam, erős késztetést éreztem arra, hogy két kézzel fogjam a fejem.

Mindenesetre Kata megingathatatlan volt a döntésében, mivel a kérdező „elkésett”.

Az új helyén Kata motivált és elégedett. Persze tisztában van azzal, hogy a dolgok az élet minden területén változhatnak. A váltás sikere egyértelműen az övé.

Hogy mi kellett hozzá?
Így foglalta össze:

„Tisztában akartam lenni azzal, mit akarok pontosan. (#céltudatosság)

Kellett a közös gondolkodás, a jó sok kérdés, hogy felismerjem, mire fókuszáljak az új munkahely megtalálása során.

Megértettem az önéletrajz készítés és interjú felkészülés lényegét és azt, hogy mi mindenre figyeljek, hogy tudjam jó helyen vagyok-e.”

Kata minden jó tulajdonsága és erőssége mellett, nyitott volt a közös munkára.
Én pedig kérdeztem tőle.
Rengeteget! Hiszen a coaching alapja a megfelelő kérdések feltétele a megfelelő pillanatban.

A legjobb, hogy a céltudatosság erejében való felismerésével elérte, amit szeretett volna.

Még egyszer gratulálok a sikeredhez, Kata!

Hagyj hozzászólást

Az email címed nem lesz nyilvánosan közzétéve. A szükséges mezőket jelöltük.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}